A korábban említett nyári olvasmányok után kicsit az üzleti, vezetéssel foglalkozó irodalom felé kanyarodtam. (Ezúton is köszönöm a javasolt könyveket, felvettem őket a listára.) Most ez a téma tűnt aktuálisnak, mivel párom épp munkát keres, ezért sokat beszélgetünk a lehetőségekről, hogy mi is lenne megfelelő számára. Próbálok segíteni a kérdésben, felelevenítettem, hogy én hogyan kínlódtam ezzel az évek során. 
Korábban sok ilyen témájú könyvet is olvastam, az egyik kedvenc szerzőm Stephen R. Covey volt, így most elővettem két könyvét is. Az "Először a fontosat!" és "A 8. szokás" című könyveit kezdtem el párhuzamosan olvasni.
Már az elején megfogott az a gondolat, hogy az ember számára az élet négy területe egyaránt fontos, és ha bármelyiket is hanyagolja, akkor garantált a boldogtalanság, és csupa sürgősnek látszó tevékenységgel tölti fel a napjait, hogy ne érezze a lelkében keletkező űrt.

Ez a négy terület a test - szív - elme - lélek. Vagyis élni, szeretni, tanulni és maradandót alkotni.

Mindegyik terület ugyanúgy fontos, de mivel épp segíteni akartam a páromnak a munka kérdésében, azt néztem meg, én hogyan találtam meg a munkában a helyemet. 

Bármikor és akár ingyen is?

Két kérdés vezetett engem az évek során azzal kapcsolatban, hogy mi a nekem való munka és mi nem az.
Így hangzottak: szívesen csinálnám ezt akkor is, ha éjjel kettőkor kérnének rá, vagy akkor is ezt végezném, ha nem fizetnének érte? 
Elég megbízható szűrőnek bizonyult ez a két kérdés a különböző munkafolyamatoknál. Lényegében azt kérdeztem meg így magamtól, hogy elég szenvedélyt vált-e ki belőlem az adott munkakör.
A szenvedély kiemelt szempont volt. Tudtam, hogy nem tudok olyasmit csinálni hosszútávon, amit nem élvezek. Ha mégis ezt teszem, abban gyorsan kiégek, testi tüneteim lesznek, utálni fogom a vasárnap estét és a hétfő reggelt. Mivel ezt többször megéltem, felismertem, mi minden nem jó választás.

Az ideális munkának, amit hosszútávon élvezni tudsz, több paramétere van.
A méltó fizetés, elfogadó, inspiráló légkör mind fontos pillérje. Ezeken túl a szükségünk van a szellemi fejlődési lehetőségre, a kihívásokra. A lelkünknek pedig fontos az, hogy értelmesnek érezzük, amit csinálunk. Hogy egy picit több legyen a világ a munkánk által, netán valami maradandót alkossunk. 
Nekem az utóbbi nem volt célom. Nem érdekelt, hogy olyasmit hozzak létre, ami miatt majd emlékszik rám az utókor, ami ekkora horderejű lenne, vagy amivel megváltom kicsiben a világot. Az viszont nagyon is vágyam volt, hogy értelmesnek érezzem a munkámat. 
Igen, persze, az orvosi munka elvben már önmagában az. Segítjük az embernek visszakapni az egészségét. 
Én azonban mégsem éreztem ezt pl. a torokgyulladás, bélproblémák kezelésénél, vagy magasvérnyomás gyógyszerelésének beállítása közben. Persze ha jól csinálom, a másik jobban fogja érezni magát, és akkor volt értelme a munkámnak. Ám én mégis úgy éreztem, hogy ehhez nem kellek igazán. Ezt más is meg tudja csinálni. Ha én nem vagyok, akkor ugyanolyan szépen meg fog gyógyulni a fájó torka, vagy a gyomorfájása valaki más segítségével. 

 Ne csak egy ezredik legyek a hasonló munkát űzök között, hanem hogy nélkülözhetetlen legyek. Nem sztár akartam lenni, hanem hogy tudjak valamit, ami nagyon jó, ami nagyon kell másoknak, és amit talán nem kapnak meg olyan könnyen máshol. (Mégiscsak ez lenne a világ jobbításához való hozzájárulás?)

Ami valóban fontos

Arra vágytam, hogy igazán számítson, hogy valaki találkozik-e velem aznap. Számítson, hogy eltölt-e velem egy órát és beszélgetünk. Akartam, hogy azt csináljam, amiben igazán ki tudok teljesedni, amitől úgy érzem, hogy van értelme minden nap felkelni és dolgozni, amivel hozzáteszek valami fontosat a közöshöz. Az volt a célom, hogy mások tényleg profitáljanak belőlem, mert igazán hasznos vagyok nekik. És hogy ne utáljam a vasárnap estét, merthogy másnap már megint menni kell.
Irigyeltem azt, aki a háziorvoslásban ezt megtalálta, és magas szinten tudta művelni. Nekem tovább kellett menni. Az én utam a pszichoterápiához vezetett sok évnyi keresés után.
A pszichoterápia viszont minden percben motivál. Akkor is, ha fáradt, szomorú vagy nyűgös vagyok. Az érdekel, hogy segítsek a másiknak, aki ott ül velem szemben. Aki eljött hozzám, mert valamiért kínlódik az életében már huzamosabb ideje. Nagyon át tudom érezni, hogy milyen az, amikor valaki parkolópályára kerül az életében. Amikor a sok korábbi terve helyett csak monoton, végtelen sötétséget lát, akármerre fordul. Nem tud egyről a kettőre lépni, és mint az "Idétlen időkig" című filmben, csak várja, hogy egyszer majd csak elmúlik ez a rémálom, egyszer majd csak valahogyan jobb lesz. Aztán már nem is hisz benne, szépen lassan beletörődik, hogy ez az élete.
Fájó látni pl. egy 24 éves tehetséges, okos, jólelkű páciensemet, aki a kényszerbetegsége miatt kívül rekedt a saját életén, mintha a saját lelke csapdájában vergődne. Tudom, milyen elveszíteni a hitet és ülni a sötétben hosszan, kilátástalanul. Vissza akarom adni a hitet, hogy igenis van ott fény a sötétben. Vissza akarom segíteni a társadalomba azt, aki kint rekedt. Kapja vissza az életét, folytassa onnan, ahol elakadt. Csak ezúttal már tudja, hogyan tud továbblépni. 

A személyes érintettség sokszor bizonyul meghatározónak munkakör választásban. Amit jól ismersz belülről, abban az átlagnál pontosabban tudod, hogy másoknak mire van szüksége.

Mert megérdemled

A munkánk az életünk kulcsfontosságú része. Ha bármilyen oknál fogva nem vagyunk (már) boldogak benne, és ezen nem változtatunk, nem keresünk mást, akkor jó eséllyel rövid időn belül nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat a bőrünkben testi tünetekkel, betegségekkel fűszerezve.
A számunkra ideális munka megtalálása sokszor hosszú és akadályokkal teli folyamat, de ha rábízzuk magunkat a belső iránytűnkre, akkor előbb-utóbb célba érünk. Megérdemled, hogy az, amire a fél életedet szánod, lelkesítsen, jónak érezd magad benne, sőt még értelmesnek és értékesnek is találd.  


Kép: https://tinybuddha.com/blog/how-to-discover-the-work-that-will-bring-you-joy-and-purpose/