Sokszor irigyeljük azokat az embereket, akik egyszerűen nem enged(het)ik meg maguknak, hogy a félelmeik meggátolják őket bármilyen kisebb vagy épphogy hatalmas lépésben. Ők egyszerűen csak lépnek, amikor úgy érzik. Van bennük félsz, de mégis lépnek egy nagyot, bele az ismeretlenbe.
Sokan nem merik ezt megtenni. Ők a lehetséges veszteségeket veszik lajstromba, és várnak valami biztonságos lehetőségre, hogy lépjenek. Közben viszont szenvednek.

Miért van meg egyesekben ez a bátorság, miért nem bénítja meg őket a félelem?

Ezek az emberek általában korán megtanulták, hogy lépniük kell, amikor valami nem jó számukra, vagy amikor valamit akarnak. Az a lépés valamilyen lesz, nem várják el a tökéletest. Sokszor nagyon is rossz lépés lesz az, és meg is lesznek a komoly következményeik, amik pont olyanok, amitől a kevésbé bátrak rettegnek: kellemetlenek, fájdalmasak, anyagilag is megterhelőek. Viszont a legfontosabb: hogy túlélhetők! És a bátrak ezzel tisztában vannak, így aztán nem is tekintik igazán kudarcnak ezeket a lépéseiket.
Bármilyen mélyre is kerülnek egy-egy elhibázott döntés folytán, ki tudnak mászni abból a gödörből a saját erejükből és mások segítségével. Megtanulják, hogy bízhatnak önmagukban és megtapasztalják azt is, hogy mindig van, akire számíthatnak és aki mellettük lesz. Ezzel a tapasztalattal így egyre nagyobb döntéseket mernek meghozni. 

Akik mindezt távolról nézik, mert nem mernek lépni, az olyan mintha kimaradnának egy csomó körből a játékban. Csak sóvárognak, hogy milyen izgalmas lenne játszani.  

Megúszni a kudarcot?​

A kevésbé bátrak rettegnek a kudarctól. Félnek, hogy fájni fog, hogy szenvedni fognak és szégyellni magukat. Félnek, hogy elbírják-e a kudarcot, fel tudnak-e állni, marad-e hitük önmagukban és tudják-e folytatni ezután.

Az élet működtetéséhez minden nap sok kisebb-nagyobb döntést kell hoznunk. Olyan apró döntésektől kezdve, hogy pl. mit reggelizünk aznap, egészen odáig, hogy megmondom-e a főnökömnek vagy a páromnak, hogy mi nem esik jól. Azután jönnek a nagyobb döntések: pl. kilépek-e a rossz kapcsolatomból a semmibe, a rossz munkámból valahova máshova.

A jó és rossz hír, hogy nincs jó lépés, sok-sok előzetes rosszabb lépés nélkül. Nem is tudsz jól vagy biztosan jót lépni, csak lépni tudsz valamilyet, valamerre. Aztán majd kiderül, hogy jó volt-e. Ha igen, akkor folytatod. Ha nem, akkor módosítasz. A lényeg, hogy már mozgásban vagy, már kimozdultál a bénultságból.

Az életünkben nincsen jó meg rossz külön, csak együtt vannak, a két oldal összetartozik. Ezt tudjuk elvben, így ha nem akarnánk annyira megúszni a fájdalmat, akkor sokkal könnyebben mozdulnánk, ha valami nem megfelelő számunkra. És sokkal könnyebben meg is találnánk, ami viszont valóban jó nekünk.

Kép: innen