Hasonlónak tűnik elsőre a kettő, de ha alaposan megvizsgáljuk, az egyik értünk van, segít, a másik sokkal inkább ellenünk.
Játszol egyet velem?
- Gondolj arra, amit szégyellsz magadban, vagy ha nem is szégyelled, de szeretnéd, ha lehetőleg ne tudnának mások arról, hogy van ilyen gyenge pontod.
- Most képzeld el, hogy jön valaki és nemcsak, hogy látja ezt, de ki is mondja, méghozzá úgy, hogy azt mások is hallják.
- Milyen lenne, ha ezt nem csak egy ember tenné meg veled, hanem mondjuk tíz?
- El tudod képzelni, hogy ez akár jól is elsülhet? Hogy a végén jobban érzed magad?
Egy önismereti csoport pl. így működik.
Biztonságos közegből jövő kritika nagy segítség lehet, egy bírálat viszont általában nem így érkezik, és nincs is jó hatása.
A kritikától több leszel, jobb lehetsz, a bírálat ezzel szemben el akar venni belőled.
A kritika rólad szól, a bírálat csak látszólag szól rólad.
Az egyiket a szeretet, elfogadás hatja át, a másikat a félelem, düh, indulat, elfojtott agresszió hajtja.
A kritika téged akar segíteni, hogy el tudj jutni a mélyebb, valódi önmagadhoz. A bírálat a felszínen tombol, benne sok sértettséggel, és egyáltalán nem a segítésed a célja. A bírálat sokkal inkább öncélű, a bíráló igényeiről, be nem teljesült vágyairól, düheiről szól, amelyekért abban a helyzetben éppen téged okol, téged tesz felelőssé önmaga helyett.
A kritika visszajelzés a környezetedtől. Kiderül, hogy amit kommunikálni akarsz, az átmegy-e másoknak, illetve hogy egyáltalán hogyan értenek téged, és mi csapódik le abból, amit mutatsz magadból. Ez segíthet jobban megismerni önmagadat, a másokra gyakorolt hatásodat.
Megtudhatod, hogy valóban azt értik-e meg belőled, amit te gondolsz, amit közölni szándékozol. A kritika éppen ezért nem feltétlenül negatív, az is benne van, amit jól csinálsz, amiben jó vagy.
A kritika segít összehangolódni a másikkal. Általa jobban megértheted a másik gondolkodását, érzésvilágát. A kritika egy kapocs lehet, ami segít a másokhoz való kapcsolódásban. A bírálat ezzel szemben mintha az összekapcsolt részekhez odamenne és erővel szétválasztaná, lekapcsolna a másikról.
Honnan tudhatod, hogy mikor melyiket kapod?
A kritikától jobban érzed magad. A bírálat viszont lehúz, kisebbnek érzed magad, mint akit összenyomtak vagy összetörtek. A kritika után kihúzod magad, mély levegőt veszel, erősnek érzed magad, a bírálat után összegubózol és nincsen kedved semmilyen további kontaktusra a környezettel.
A kritika megnyugvást ad. Akkor is, amikor a legrejtettebb félelmedre, szégyenedre mutatnak rá. Ha a gyengeségedre szeretetbe csomagolva nézel rá, az már korántsem olyan félelmetes. Ha a környezeted tényleg lát téged mindenestül, és ezt vissza is jelzik elfogadó, kedves szeretetteli légkörben, attól te is jobban el tudod fogadni magadat.
A kritika után hálás vagy a másiknak, megmarad a fejedben a mondata, méghozzá pozitív előjellel.
A kritika nem okoz fájdalmat. Ha igen, az bírálat. Akkor is bírálat, ha az egyén mentegeti magát, hogy ő csak jót akar neked. Aki valóban így érez, az figyelni fogja, hogy neked mi esik jól és mi nem, sosem utólag kell magyarázkodnia. Ha mégis, az bírálat és bántás.
A kritikusnak van ideje, nem siet, nem akarja akkor és ott rád zúdítani a kritikát, függetlenül attól, hogy te befogadó vagy-e éppen. A kritika elől van így lehetőséged kitérni, ha úgy érzed, hogy most nem vagy kész rá. A bírálat jön, zúdul, akár akarod, akár nem.
A jobbító szándék sosem sürgős. Az rád figyel, a te igényeidre, hogy neked jó legyen.
A kritika őszinteség, egy lehetőség, amikor kimondhatod, hogy mit gondolsz a másikról. Emiatt van benne pozitívum is: a kritika méltatja azt, ami jó benned, és segít abban, amiben érdemes fejlődnöd.
Ha félsz a kritikától, akkor valószínűleg sok bírálatot kaptál, sokat bántottak.
A kritikát keresd, figyelj oda rá, bízhatsz benne, mert segíteni fog.
A bírálatot viszont ahogy tudod kerüld el, de legalábbis hagyd ott, ha felismerted.