Testi-lelki egészség blog

Idilli kapcsolat

Egyik kedves fiatal nő páciensem feltett ma egy kérdést a terápiás beszélgetésünk során, amely egyszerre volt szívet melengető és fájdalmas. 
Azt kérdezte, hogy hogyan tudja átmenteni a terápiás kapcsolatunk idilljét a hétköznapi életébe. 
Úgy érzi, hogy ennek a kapcsolatnak az idillje nagyon távol van a valóságtól. Sosem élt meg ilyesmit, és így el sem tudja képzelni, hogyan tud visszalépni ebből az állapotból a hétköznapi kapcsolataihoz. 
Ebben a "megrendezett" kapcsolatban elfogadják őt, bármilyen kedve van, teljesen önmaga lehet, bármiről beszélhet, bármit elmondhat, megértik őt. 
Carl Rogers, a személyközpontú terápia atyja ezért is alapozta erre a terápiás elveit:

Idillből valóság

A terápiás kapcsolat ténylegesen egy idilli közeg. Legalábbis annak kellene lennie, hogy az egyén biztonságban érezze magát, hogy el merjen kezdeni foglalkozni mélyebben a benne lévő fájdalmakkal, félelmekkel. Ez olyan alapfeltétel, ami nélkül nem mondom, hogy lehetetlen, de mindesetre elég nehéz az énképben mélyreható változást létrehozni.
Mondhatjuk úgy is, hogy ez a nulla szint, a kiindulási helyzet.

De mitől is olyan extra ez?
Adott egy kapcsolat, amiben az egyén feltétel nélkül kap figyelmet, elfogadást, megértést, törődést, bátorítást. 
A fájdalmas az, hogy a legtöbben ezeket tényleg újdonságként éljük meg. Pedig egy párkapcsolatnak, egy igaz barátságnak, egy jó kollégiális viszonynak, egy testvéri, egy szülő-gyerek viszonynak ezek ugyanúgy az alapfeltételei. 
Hiszen hogyan máshogy fejezed ki, hogy a másik ember fontos számodra, hogy tényleg szereted őt? Hogyan máshogy, ha nem úgy, hogy figyelsz rá, törődsz vele, elfogadod mindenestül, melletted teljesen önmaga lehet, elmondhat neked bármit, mert biztos és nyugodt lehet afelől, hogy bármi van, bármit tesz, bármi is derül róla még ki, te maradsz és szeretni fogod.

A terápiás kapcsolatban közhelyesen az az extra, hogy nincsen benne semmi extra. 
A legfontosabb üzenete talán éppen az, hogy ha egyszer megéled azt, hogy milyen, amikor egy másik ember teljesen elfogad téged, akkor talán a többi kapcsolatodban sem éred be kevesebbel. És talán hinni fogsz benne, hogy minden rendben van veled és te is megérdemled, hogy mindenestül elfogadjon és szeressen az, aki számodra is fontos. 

Kép: innen


Sok vagy
Az énkép két oldala

Kapcsolódó hozzászólások

Bejelentkezés konzultációra

Dr. Wallinger Zita - Test & Lélek Doktor: a testi-lelki egészség gyakorlata

Értesülj időben a friss tartalmakról,
a testi-lelki egészség újdonságairól

Kapcsolat

Dr. Wallinger Zita

  1053 Budapest,
Reáltanoda u. 14.
3. emelet 15. ajtó
(27-es kaputelefon), Lift van.

  +36-70-2525-962

  info@wallingerzita.hu

  Oldaltérkép

A Facebookon...

Copyright © Wallinger Zita - All Rights Reserved!   |   Developed & Hosted by Selfmed.pro   |   Oldaltérkép   |   ÁSZF   |   Adatvédelem   |   Adminisztráció